Nem befejezett tervezés

A dolgozat a munka terein keresztül vizsgálja az építészeti tervezés szempontrendszerét. A használótól elindulva, a szervezetek sajátosságain át, városi és időbeni kontex- tusba helyezve keresi az építészeti elveket és tervezői hozzáállást. A tézisek illusztrálására – más példák mellett – bemutatom mestermunkám, a Prezi irodáinak tervezése közben szerzett tapasztalatokat.

A munka új attribútumai új környezetet követelnek meg maguknak. Totális átalakulásnak lehetünk tanúi. Az új térhasználat a technológiai és társadalmi változásra adott válasznak tekinthető. A számítógép, a múlt század második felének legjellemzőbb irodai kelléke eltűnik az asztalról, összeolvad a környezettel és a felhasználóval. Olyan fordulópontnál vagyunk, ahol az irodai tevékenység átalakul, a munkavégzés a folyamatok automatizálásával, gépek kiszolgálása helyett elsősorban a személyek és a szervezet kapcsolódásává alakul. A gép integrálódásával a terek középpontjába újra az ember kerül.

Emberközpontú, tevékenység alapú, szabad hálózat bontakozik ki. A változásoknak fontos építészeti következményei vannak a struktúra, a flexibilitás, a tervezés mikéntje és időtávja tekintetében. Az irodák evolúciója mintaértékű lehet a többi funkció számára, a használó, a szervezet és a tér közötti többirányú kapcsolat téralakítási konzekvenciái miatt. A munkahelyi tendenciák a tanulás-oktatás tereiben is megfigyelhetők, sőt a térhasználat átrendeződése, a terek megosztása és differenciálódása áthatja életünk egyéb helyszíneit is. A használóhoz, a kontextushoz és az időhöz való viszony adja egy épület létezésének értelmét és kereteit. Az építészet örök prototipikussága lehetővé teszi, hogy elszakadjunk a bevett sémáktól, és a tervezés során folyamatosan keressük az új tipológiákat. A ma tervezett épületek már nem a 20. századi statikus, ám mégis rövid érvényességű tervezési programjai alapján kell hogy szülessenek. A feladat folyamatokra is kiterjed, és mivel a rendszer, sőt maga a tervezés is állandó változásban van az építészeti kutatásnak és a tervezői gyakorlatnak szorosan össze kell kapcsolódnia. A ház az ember igényeihez igazodik, alapvető tevékenységeihez, érzéseinkhez, a tervezés feladata a kapcsolat megteremtése. A kulcs nem a technológia, hanem a tér atmoszférája, melynek alapvetően azok az eszközei, amivel az építészet mindig is dolgozott. Itt jutunk el az építész személyéhez. Mert az egyre növekvő számú változó mögött ott van az ember, aki a végtelen bemeneti adatot feldolgozva, mégis ösztönösen teremti meg a házat. Építészként előre kell tekintenünk, meg kell értenünk a folyamatokat, annak érdekében, hogy ki tudjuk szolgálni a jelen igényeket, és egyúttal a jövőbeli változásokra reflektálni tudó adaptív struktúrákat tervezzünk.