Helyi távlatok

Szlovén kortárs regionalizmus az Arrea stúdió munkáinak tükrében

Szerző
Érsek Máté
Konzulens

Szabó Levente DLA

Év
2023/24
Díjak

I. Helyezett

Letölthető dokumentáció

A nyár folyamán néhány napos utazást tettem Szlovéniában elsősorban az Arrea stúdió épületeire fókuszálva. Munkáik koncepciója a helyből, annak kontextusából táplálkozik, a múlt örökségét értelmező módon gondolva, formálva tovább. A tanulmány két részből áll. A kontextust értelmező „fogalomtár” az ország és az építészeti szcéna ismertetését, az Arrea stúdió rövid bemutatását, illetve a regionalizmus fogalmának összegző áttekintését adja. Ezt követően öt szempont – történeti örökség, táj és épület, lépték, anyaghasználat, progresszív megoldások – szerint vizsgálom a regionalista szemlélet megjelenését az iroda munkáiban. A választott projektek jellemzően kis vagy közepes léptékű középületek, szerepel köztük felújítás, hozzáépítés, és új konstrukció is, a munkák magas színvonala azonban mérettől és helytől független. Milyen összetevők teszik a szlovén regionalizmust nemzetközi minőségű építészeti jelenséggé? Ezt a kérdést vizsgálom dolgozatomban.