Épületek homlokzatai, mint az építészeti koncepcióalkotás lenyomatai Herzog & de Meuron munkásságában

Szerző: Vannay Miklós DLA
Témavezető: Balázs Mihály DLA
Év: 2012; Letölthető tézisfüzet; Letölthető disszertáció

Az átlagember az építészettel az utcán találkozik. Ebben a kapcsolati viszonyban, leginkább az épületek homlokzata gyakorol hatást a szemlélőre. Ezzel a felülettel találkozik először, és gyakran csak ezzel találkozik. Az emberek az általuk ismert épületek legnagyobb részébe sohasem jut be, bár ezek az épületek alakítják a lakókörnyezetüket. A házak tömegükkel, a köztük kialakuló terekkel, és homlokzati megjelenésükkel hozzák létre azt a hatást, melyet épített környezetként megtapasztalunk.

Ebből a viszonyrendszerből kiemelkedik a homlokzat, mint az épület „arca”, mely csak az adott házhoz köthető. Az épületek „arcai” közvetlenül kommunikálnak a szemlélővel. Tükröt mutatnak a korról melyben az épület született. Ez az egyik legközvetlenebb médiuma az építészetnek. Amennyiben az építészeti koncepcióalkotást, az épület egészét leíró egységnek tekintjük, akkor a homlokzat teljes értékű elemként épül be ház végső megjelenését alkotó egészbe. Együtt fejlődik és finomodik az épület alaprajzi-, téri struktúrájával, szerkezetével, és részleteivel. A homlokzat, mint az egyik legdirektebb médiuma az építészeti gondolkodásnak, lehetőséget biztosít arra, hogy azon keresztül beleláthassunk az alkotó tervezői hozzáállásába.

A dolgozat négy épületen keresztül, mutatja be Jacques Herzog és Pierre de Meuron építészeti hozzáállását, és annak fejlődését az épületeik homlokzatain keresztül.