U. Nagy Gábor

Hogyan emlékszel vissza a diplomatervezésedre? Miért választottad a tanszéket?

Az, hogy építész akarok lenni, 15 éves koromban eldőlt bennem. Amikor elkezdtem a Karra járni, nagyjából két és fél évig szenvedtem. Merthogy annyi mindenről volt szó, csak úgy éreztem, építészetről nincs. Nagyjából két és fél év után lehetett választani tanszéket, én a Középtanszékre jelentkeztem, s Török Ferenchez kerültem. Ekkor volt egy váltás, hogy na, akkor most megérkeztem az építészet világába. A diplomatervem utólag végig gondolva, egyáltalán nem volt jó, függetlenül attól, hogy ötöst kaptam rá. Szerintem lehetett volna sokkal jobb.

Mit tudtál a legjobban hasznosítani az egyetemen tanultakból? Mit csinálnál másképpen?

Semmit, rengeteg mindent tudok hasznosítani. Én imádtam az épszerket, a statikát, a szilárdságtant. Az, hogy én rosszul éreztem magam két és fél évig, az azért volt, mert nem láttam egyben a dolgokat, nagyon fragmentált, de magas színvonalú volt az oktatás. Szerintem utólag jobban összeállnak a dolgok, megteremti részben a tapasztalat is az összefüggéseket az ismeretek között, és akkor válik majd tudássá. Nekem akkor kezdett összeállni, amikor a Középtanszékre kerültem – a tervezéseken keresztül -, mert tulajdonképpen az egész Középtanszéknek a szellemisége ebben nagyon kivételes. Főképp a tradíciója miatt; sok generáció visz tovább egy nagyon igényes, nagyon komplex gondolkodást, és ennek a Feri volt az egyik képviselője.

Mennyi személyes kapcsolatod maradt az egyetemi évekből?

Nagyjából azokkal maradt személyes kapcsolatom, akikkel aztán a későbbiekben, az ÁÉTV műtermében, vagy a Mesteriskolán együtt voltunk. Például a Balázs Misi meg a Karácsony Tamás, ők egyel felettem jártak, de velük sokkal szorosabb a kapcsolatom, mint sok évfolyamtársammal.

Milyen szerepet játszott a tanszék a karriered/életutad alakulásában?

Szerintem döntő szerepet. Nem emlékszem, hogy a Feri mondta-e nekem, hogy nem mindegy, hova mész dolgozni, de azt kell mondjam, hogy nem tudok jobbat elképzelni, mint ami történt. Amikor odamentünk a Somogyi-Soma Katival a KÖZTI-be bemutatkozni, akkor az ottani főmérnök ült le velünk beszélni. Nagyjából negyedóra alatt helyretett minket, nem volt jó élmény. Kijöttünk onnan és mondtam, hogy én visszakérem a munkakönyvem, nem maradok itt. Ez volt az egyik legjobb döntés az életemben. Miután otthagytuk a KÖZTI-t, elmentünk a Ferihez, ő mondta, hogy menjünk el az ÁÉTV-be. Az, hogy odakerülhettem a Varga Levente, a Cságoly meg a Turányi mellé, utána a Tomay Tamással dolgoztam, tulajdonképpen ennek volt köszönhető. És ennél szerintem jobb kezdés nincs. Most már tudatosan próbálok odafigyelni, hogy a hallgatók hol keresnek munkahelyet maguknak. Jó mesterek kellenek.

Hogyan telt az első Öt éved az egyetem után? Milyen tapasztalataid voltak az első munkahelyeden?

Isteni volt. A Rimanóczy révén az ÁÉTV-nek megszületett egy nagyon erős karaktere azzal, hogy a többszáz fős, nagy tervezőintézetben létrehozott két, körülbelül 12-12 fős műtermet. Ott volt Varga Levente, Cságoly, Turányi, Tomay. Látni őket különböző munkákon dolgozni, meg belekapcsolódni baromi jó volt.

Hogyan alakult ki a jelenlegi munkatársi köröd?

Jelenleg, akivel most együtt dolgozom, az egy volt tanítványom. A másik munkatársam 1 éve nyugdíjba ment. Fölhívtak a Magyar Építőművészettől, hogy kéne írni egy szombathelyi házról, ezt egy Fóth Zoltán nevű építész tervezte. Elmentem, megnéztem, és írtam róla egy cikket, ekkor találkoztam a Fóth Zolival. Felhívtam, hogy nincs-e kedve velem dolgozni, és azt mondta, van. Odajött és kiderült, hogy a Fóth Zoli annyira nem ért a számítógéphez, hogy még szövegszerkesztőt se használ, egyszerűen egy tökéletesen tiszta manuális lény. Viszont egy hihetetlen finom lélek, és egy állatira pontosan, nagyon szépen gondolkodó ember. Gyönyörűen rajzolt és több évtizedes tapasztalata volt, tehát abszolút egy nyelven tudtunk beszélni. Most a Marcival dolgozom, mint építész munkatárs, illetve most már elkezdtem egykét apróbb munkába bevonni hallgatókat, illetve inkább átadni őket - ez úgy látszik, működik.

Milyen módszerrel, eszközökkel tervezel?

Skiccpausz, ceruza. Most előkerültek rajzaim, amik rendes pauszra készültek tussal. Elképesztően szépen rajzoltam, de ez belekerült pár dioptriába, úgyhogy egy idő után áttértem a grafitra. Van egy rajzasztalom csigás vonalzóval, és mindent megrajzolok kézzel addig, amíg az alapdöntések meg nem születnek, és utána kezdjük el Archicadben feldolgozni a terveket. Egyébként szerintem az Archicad az egy feldolgozó eszköz, tervezésre teljesen alkalmatlan. Ha ki van iktatva a kéz a gondolkodásból, és bármit az ember Archicaddel lerajzol, azt egy előzetes döntés megelőzi anélkül, hogy tulajdonképpen pont fordítva történne. Tehát nekem azért nem kihagyható a kézi rajz, mert ott a döntés az egy következmény, és nem egy megelőző stáció. Ez lehet, hogy konzervatívnak tűnik, de tulajdonképpen ezt itt az építőművész képzésben is igyekszem képviselni, mert úgy látom, hogy így sokkal gazdagabb.

Melyik tervedre/épületedre vagy a legbüszkébb?

Mindegyiket szeretem, nincs olyan, amire ne lennék büszke... Az egy nagyon jó tanuló időszak volt számomra, mikor leköltöztem az Őrségbe. Úgy gondoltam, hogy ott úgy tudok építészetet csinálni, ahogy előtte csináltam 10 évig - megtervezek valamit, amit valakik megépítenek, és akkor ezt én figyelemmel kísérhetem. De rájöttem, hogy itt nem nagyon vannak szakemberek - amire szükség van, az a pallér-  és hogy építeni nagyon jó dolog. Akkor elkezdtem házakat csinálni fiatal parasztgyerekekkel, akik nem voltak sem kőművesek, sem ácsok... Egyszerűen ügyesek, gyakorlatiasak voltak. Tervet egyáltalán nem tudtak olvasni, de felépítettem 12 házat így, hogy megterveztem, és ott voltam reggel korántól, ameddig lehetett. Tanulságos, izgalmas időszak volt.

Hogyan kezelted azokat a terveket, amikkel kevésbé voltál elégedett?

Erre nem tudok válaszolni.

Volt válságkorszakod? Mikor, hogyan kezelted?

Tervezői válságkorszak? Azt kell mondjam, hogy a diplomatervem [nevet]. Az a másfél - két év, amíg azzal bíbelődtem, de közben annyi jó dolog történt... Konfliktushelyzetek persze néha vannak, de ez tervező építésznél szerintem elkerülhetetlen.

Hazai- külföldi irodák közül hová fordulsz inspirációért?

Nagyon sok minden inspirál. Próbálom a hallgatóimnak is azt közvetíteni, hogy nincsenek csak képek az építészetben. Az a meglátásom, hogy az építészeti fotó az nem az építészetet ábrázolja, hanem annak a képét, és sokkal pontosabban ábrázolják az építészetet a rajzok, megismerni meg nyilván a valóságban lehet a legjobban. Ha meg tudom érteni azt, ami egy vonzó képből indult ki, akkor jönnek belőle tanulságok, és akkor lesz igazából inspirációs forrássá. Engem fiatal pályakezdőként elsősorban az akkor aktuális, friss dolgok érdekeltek. Hogy ezeknek van előzménye, azaz egy folytonosságnak a határozott pillanatai vagy alkotói - ez akkor kevésbé foglalkoztatott. Minden érdekel, de próbálom megérteni, hogyan kapcsolódik az előzményeihez.

Mi számodra a legérdekesebb hely/helyzet/köztér?

Az, ahol élek. Két és fél hektáros telken lakom, aminek egy része erdő, egy része fertő, egy része rét, a feleségemnek van egy kecskenyája, nem messze patak... Ami viszont hiányzik, az a tenger. Valószínű, hogy aki tengerparton él, annak más a viszonya a világgal. És úgy érzem, hogy ennek a viszonynak a megélése az, ami hiányzik. Szerintem a hajózó népek egész másképp gondolkodnak a világról, mint a kárpát-medencei szárazföldi népek.

Milyen zenét, filmet, könyvet ajánlanál?

Most egészen friss filmélményem a Szenvedély íze című francia film - ajánlom mindenkinek, gyönyörű.

Van egy Kincsesládikó nevű könyv Johann Peter Hebeltől. Azért tetszik, mert híreket foglal össze, de ezek gyönyörűen írt tanmese szerint vannak elmesélve, úgy, hogy mindennek van morális, erkölcsi tanulsága - vagy legalábbis tud azzá válni. Ebben a mai káoszban, ami a hírek világában van, mentálisan rendkívül megterhelő létezni. Ennek, mint egy kontrasztja ez, hogy lehetne a világról ilyen módon hírt adni és beszélni.

Azt kell mondjam, mindenféle zenét szeretek. Ábel fiam népzenész, az ő révén sok olyasmit hallok, ami izgalmas. Valószínűleg az embernek a zenei ízlése az gyerekkorban, kamaszkorban formálódik leginkább. A Szent István Gimnázium kórustagja voltam, és minden évben volt több fellépésünk a Zeneakadémián. Gulyás Klárival sokat jártunk operákra - az összes Wagner operát végighallgattam vele. Illetve ami még nagyon vonz, könyűzenében nekem kamaszkoromtól kezdve a Led Zeppelin a csúcs, és nagyon szeretem az aszimmetrikus ritmusokat, ezért az afrikai zenéket is.

Hogyan kapcsolódsz ki?

Nincs különösebb hobbim. Ez az élet a hobbim, amit élek. Szeretek tanítani, házakat tervezni, házakat megismerni. A baráti körünkkel minden hónap utolsó hétvégéjén találkozunk, mindig más a házigazda, aki vendégül látja a többieket szellemi táplálékkal és rendes vacsorával. Ez egy jó dolog. Meg nagy a családom, van öt saját meg két nevelt gyerekem, már 3 unokám, úgyhogy tulajdonképpen ez kitölti az életem.

Egy tanács, előadás, konzultáció, félmondat, ami máig gyakran eszedbe jut?

Török Ferenctől megragadt az a mondat, hogy: figyeld meg, hogy a vonalak rendje az pontosan leképeződik a térbeli rendben. Szerintem ez így van. Nekem is vannak már ilyenek: hogy a tervezés nem kitalálás, hanem megismerés - ezt így szoktam mondani a hallgatóimnak. A másik, hogy az építész hallgatónak mindig baja van a metszet rajzolással, és az egyik misszióm, hogy ezt megszerettessem velük. Mondtam, hogy a metszet az építészet lelke, az alaprajz meg az esze - szerintem ez igaz. Meg az, hogy a tehetség az olyan, mint egy kis háziállat - szorgalommal kell etetni.

Az interjút készítették: Potyi Panna és Püspök Fanni építészhallgatók

Képjegyzék:
01 - U. Nagy Gábor, portré
02 - Zsidavölgy - terv
03 - Pajta Bisztró - terv
04 - Kástu - fotó: Palkó György
05 - Kástu - fotó: Máté Balázs
06 - nemépítészet, lódarázsfészek a padláson
07 - irodai környezet