egyszerű jelenlét
fókuszban a veszprémi Szent Mihály főszékesegyház kortárs felújítása
- Szerző
- Mantuano Eszter
- Konzulens
-
Szabó Levente DLA
- Év
- 2023/24
- Díjak
-
osztott II. helyezett
- Letölthető dokumentáció
Az ezeréves múlttal rendelkező székesegyház permanens jelenléte meghatározó szerepet tölt be a város életében. Az épület most egy kortárs felújítással került a figyelem középpontjába, melyet három, számomra jól elkülöníthető szempontból vizsgáltam. Az egyik ilyen a kortárs tervezői szemlélet, amely a hazai és nemzetközi szakrális építészet kontextusában vizsgálandó. A másik az örökségvédelem változásban lévő, kartákra alapuló, de a dogmatikus elvek megkérdőjelezését is tükröző diskurzusa és ennek a kommunikálása. Végül a harmadik a használók közösségi és szakrális igényei az épülettel kapcsolatban, azok artikulálása és figyelembevételének fontossága egy-egy ilyen horderejű átépítés során. Annak ellenére, hogy ilyen mértékű érdeklődés övezi a székesegyházat, úgy tűnik számomra, hogy közös gondolkodás vagy szakmai diskurzus még nem alakult ki a témában. Szerintem az egész jelenség sokkal komplexebb, mintsem e három érdek szembenállása.