Közép 60 – Építészet – Oktatás

Előszó

„A Középtanszék egy mítosz…” – mondta egy igen ismert építész barátom, mikor a Tanszékre kerültem. És hogy ennek nagyon örüljek, hozzátette: „oktatni könnyebb lesz, mint ezt megtartani.” Pontosan nem tudtam, mit érthetett a barátom a mítosz alatt, csak a lényegét sejtettem. Talán valami kivételes helyet, különleges szellemi aurát, vagy ezek sajátos összességégét fejezte ki így. Erre tippeltem, mert bennem is régóta élt valami ilyesmi érzés. Akár erre gondolt, akár nem, azt tudtam, hogy a rám rótt feladat valóban nehéz. Egy mítosz folytatásában kell közreműködni.

Az biztos, hogy a helynek aurája van, kivételessége, különlegessége. Lehet, hogy emiatt kötődik sok kiváló építész a Tanszékhez. Ha névsort írnánk az itt diplomázott hallgatókról, akkor a közelmúlt és a kortárs magyar építészet legjelentősebb neveit sorolnánk fel. És ha listát írnánk az itt oktatókról – belsőkről és külsőkről –, akkor azon is meghatározó nevek sorakoznának. Ennek statisztikai bizonyítéka, hogy hatvan éves fennállása alatt a Tanszéken oktató építészek között öt Kossuth-díjas, egy Széchenyi-díjas és tizenhat Ybl-díjas volt, van. Ennek bizonyítéka, hogy a jelenlegi oktatók közül tíznek van DLA fokozata, és kettő készül fokozatának megszerzésére. Ennek bizonyítéka a kiemelkedően sok és tehetséges doktorandusz hallgató. És ennek bizonyítékait hosszan sorolhatnám, de ezzel csak azt bizonyítanám, hogy elfogult vagyok.

Mert elfogult vagyok. Mert itt töltöttem szakmai serdülésem éveit. Itt komplexeztem, és itt diplomáztam. Ezen a tanszéken kezdtem korrigálni külsősként, egy évvel a diplomázás után. Ezen a tanszéken működtem tovább külső korrektorként huszonöt esztendeig. Ezen a tanszéken tartottam első egyetemi előadásaimat. Ezen a tanszéken szereztem doktori fokozatot és ezen a tanszéken habilitáltam. Ide köt sok-sok személyes ismertség, sok mester, akikre máig felnézek, sok barát, akikkel ma is együtt dolgozom. Ide kötnek fontos szakmai beszélgetések és szenvedélyes viták. Ide kötnek valaha hallott, és mindmáig megjegyzett mondatok, tanácsok, feddések.

Elfogult vagyok, mert ezen a tanszéken ismerkedtem meg az építészettel, és szerettem bele egy életre. Tanszéki korrektorom Török Ferenc volt, aki nem csak szakmailag volt első mesterem, emberileg is hatott rám. Embert nevelve szakmát oktatott. Nem csak engem, hanem minden hallgatóját. És nem csak Ő, hanem a Tanszékről szinte mindenki más is, mert ez a Tanszék hagyománya. 1972 áprilisában a diplomám vázlattervét laponként hajigáltam bele a Szabadság hídról a Dunába, mert kirúgtak a vázlatterv bírálatán. Már akkor is éreztem, hogy jogosan, hiszen nagyon keveset foglalkoztam vele. Pedig tudhattam volna, hogy a bírálat igényes lesz, hiszen mindig az volt. Akkor is, és most is, mert ez is a Tanszék hagyománya. Szakmailag meghatározó, igényes építészek, kiváló emberek ülnek hallgatói tervek fölé hajolva az egyre kopottabb tanszéki székeken. Mert az igényesség is, és az olykor szigorú, olykor együttérző emberség is a Tanszék hagyománya. A mítosz része.

Budapest, 2006

Cságoly Ferenc
A Középülettervezési Tanszék vezetője