Társadalmi szempontok Budapest városrehabilitációs modelljeiben

Kutatási helyszín: Budapest - Józsefváros

Szerző: Borsos Melinda Mária DLA
Témavezető: Szabó Levente DLA
Év: 2018; Letölthető tézisfüzet; Letölthető disszertáció

A kutatásom kiindulópontja olyan gyakorlati építészeti tapasztalathoz köthető, amely egy nem klasszikus tervezés folyamatába, Budapest egyik leghátrányosab, és a Főváros legnagyobb roma etnikumával rendelkező városnegyedébe, a józsefvárosi Magdolna negyed szociális városrehabilitációjához köthető speciális környezetbe vezetett. A negyeddel, a helyi közösségekkel való közvetlen kapcsolódások által fogalmazódtak meg bennem először azok az kezdeti vélemények, állítások, amelyek biztos alapot adhattak jelenlegi értekezésemnek is. A gyakorlati kapcsolódás után célom volt összetettebben látni, megérteni a városnegyed sorsát, az építész szerep változásának folyamatát, a hátrányos társadalmi csoportok helyzetét, motivációit, kapcsolódási pontjait, és objektív véleményt, kritikát megfoglamazni a rehabilitácis irányok és a saját akciónk felé is.

A doktori kutatásom témája a város és a társadalom kölcsönhatására irányult, ezen belül a város és az építész kapcsolatát vizsgáltam modern, hátrányos nagyvárosi környezetben. Feltételeztem, hogy a város - szerkezetével, épített fizikai minőségével, várostervezési döntéseivel, döntéshozói hátterével - felelős a bennük lakók, kiemelten a hátrányos társadalmi rétegek lehetőségeinek széles körű biztosításáért. A dolgozatomban, a fenti előzetes állítás bizonyítása okán, a budapesti VIII. kerülethez, Józsefvároshoz kapcsolható három rehabilitációs eset vizsgálatát végeztem el: a Corvin negyedét, a Magdolna negyedét és az Orczy negyedét. A negyedekben 2000 után lezajló városrehabilitációs irányok szignifikánsan elkülöníthetők, de egymásra gyakorolt hatásaik hangsúlyozottan kimutathatók.

Összehasonlítva a három városrehabilitációs modellt, megállapítottam, hogy - a Magdolna negyed ilyen irányú vizsgálata alapján - egy szociális, társadalmi szempontokat előtérbe helyező város- rehabilitációnak valóban létezik visszatartó, sebességcsökkentő jellege a városfejlődés folyamatában, amelynek legfontosabb oka az eredeti lakosság területen tartása. A befeketetők érdeklődése a megtartott roma lakosság miatt nem tud kiemelkedő lenni, így az ingatlanpiaci változások is jelenleg még nehezen érzékelhetők. Ez a gyengítő és egyben megtartó jelleg - mint a szociális városrehabilitáció ténylegesen kitűzött célja - és a társadalmi értékek megtartása kizárólag az állam és a városvezetők további (nem csak a negyedet, de az egész kerületet érintő) lakhatási, szociális és városfejlesztési döntésein múlik.

Emellett értekezésem része volt a tervező közvetlen kapcsolódási lehetőségeinek vizsgálata társadalmilag kezdvezőtlen városi körülmények között. Ilyen szituációban a tervezést nehezíti a széles feladatkörrel ellátott városrehabilitáció komplex programalkotási és gyakorlati megvalósulási feladatköre. Erre a túldiverzifikált rendszerre véleményem szerint az allokatív irány adhat megoldást.  

Allokatív abban az értelemben, hogy a folyamat közben felosztja a feladatokat és igénybe veszi a szabad szakmai kapacitásokat, vagyis több építész/várostervező csapat a városrehabilitációs programba egy időben történő bevonását. A munka felosztásával átláthatóbbá tehetők és rendszerezhetők a városfejlesztés elemei, elősegítve a társszakmák közötti átjárást, az azonos szintű kommunikációt. Célnak tűzöm ki egy olyan, több ponton végbemenő, kisléptékű és közvetlen beavatkozások halmazának kialakítását, ahol a cél a hátárnyos lakosság érdekeit közvetlen kapcsolódással kifejezhető város- rehabilitációs modell megteremtése. 