Determináció

A hozzánk közel álló korok építészeti örökségének megítélése problémát jelent a kortárs építészek számára. Míg az ötven évvel ezelőtti épületek és alkotóik munkássága már elismert, a fiatalabbakkal szemben kezdeti egységes elutasítás tapasztalható. Az emlékezet és elismerés hullámai most kezdik felemelni az előző évtizedek építészetét, ahogy ezt korábban a szocreállal is megtették.

A hetvenes-nyolcvanas évek ikonikus templomépítésze Szabó István, akinek életében megépült utolsó temploma, a Budapest-Vizafogói Tours-i Szent Márton Plébániatemplom, a Váci út–Fáy utca sarkán áll. A Váci út rendszerváltás utáni változása, ahogy folyamatos beépülésével a kapitalista ingatlanspekulációk áldozatává vált és mintegy tematikus irodaparkká alakult, mind előkelőbb helyzetbe hozta a kor autonóm tervezői akaratot tükröző templomépületét.

Ez az időbeli és térbeli kontextus teszi fontossá és aktuálissá a templommal kapcsolatos kutatást. Ezért van szükség a szokásos műtörténeti elemzésen túlmutató, kortárs építészként megírt értékelésre. Mert míg a műtörténeti elemzés az épületet külső szempontból, mint befejezett művet szemléli, addig a kutatási témában megjelenő nézőpont az épületeket alkotó építész szemével láttatja a tervezést, mint összetett alkotási folyamatot. Elhelyezi azt a vezérlő tényezők, az erőterek, a döntések, az alternatívák és ezek kontextusai függvényében.