A magyarországi téglagyárak építészeti öröksége

A magyarországi téglagyártás posztindusztriális helyszínei a felhagyott agyabányák ipari tájaival elválaszthatatlanul összefüggő építészeti örökséget képviselnek. Az egykori gyárak országos hálózata a téglagyártás hagyományának fontos lenyomata, a beépített építőanyag révén is szorosan kötődik az építészeti kultúrához. Ennek ellenére még a szembetűnő értékeket őrző, kiemelkedő gyárak is kívül esnek az ipari örökségvédelem látókörén, hasznosításuk korlátozott lehetőségei miatt a folyamatosan pusztuló építmények oltalomra aligha számíthatnak.

A dolgozat fókuszában a magyarországi téglagyári örökség hátterének feltárása és mai állapotának feltérképezése, értékelése áll. A kutatás során három párhuzamos nézőpontból vizsgáltam helyzetüket. Az elméleti megközelítés során a műemlékvédelmi és ipari örökségvédelmi szakirodalom áttekintésével egy specifikusan a téglagyári értékek leírására szabott, új értékkategóriákat is bevezető értékkatasztert állítottam fel. Egy másik szálon elindulva megvizsgáltam, hogy a téglagyárak rehabilitációjával foglalkozó nemzetközi példák milyen tapasztalatokkal szolgálnak a felmutatott értékek védelmére és az elképzelhető hasznosítási lehetőségekre. Végül a magyarországi helyzetre összpontosítva kísérletet tettem az emlékek megörökítésére és a védelemre, illetve hasznosításra érdemes legjelentősebb helyszínek szűrésére a korábban meghatározott értékek gyakorlati alkalmazásával.

Az egyes gyárak vizsgálatánál egyaránt törekedtem a történeti- és hálózati háttér, az urbanisztikai kontextus, a táji környezet és a konkrét épített örökség eltérő léptékű, de egyenlő hangsúlyú értékelésére. Maga a kutatás is egyszerre tesz kísérletet a téglagyári örökség hátterének átfogó bemutatására, és az önálló helyszínek mélyebb, személyes megismerésére.