A fenntarthatóság rétegei az oktatásban

Tíz év a monori Tabán telepen

Év
2012/13

A Fenntartható közösségek Stúdiója a fenntarthatóság építészetre, épített környezetünkre és különböző közösségekre, tágabb érteremben a kultúránkra vonatkozó vetületeivel foglalkozik. Maga a stúdió nem előzmények nélküli, régóta folynak olyan munkák a tanszéken, amelyeknek a mostani műhely ad formális keretet.

Az egyik fontos, talán az indulást is segítő előzményt azok az építőtáborok jelentik, amelyek során kisebb épületeket és felújításokat tervezünk különböző közhasznú szervezetek és települések megsegítésére. A terveket az egyes közösségek bevonása mellett hallgatókkal és oktatókkal közösen készítjük, majd önerőre épülő kivitelezés formájában meg is valósítjuk azokat. Az első ilyen formában létrehozott épület, a Valkonyai Pajtaszínház, 2012- ben készült el, amelyet azóta több másik követett. Az építőtáborok fontos sajátsága, hogy a hallgatók kézzelfogható tapasztalatokat szerezhetnek magáról az építésről, a csapatmunkáról és azokról a meghatározó jelenségekről, amelyek az adott közösség életét alakítják. Az ilyenformán gyűjtött tudás mélyebben rögzül, sokszor további táborokra hívja a résztvevőket, több esetben egyetemi tervezési feladatokat inspirál, de TDK- és doktori kutatásokat is elindíthat. A diplomák közül Bánsági Dávid, Soltész László, Gránásy Sára és Nagy Stefánia munkáját érdemes itt kiemelni. Mindannyian egy-egy építőtábort vagy táborsorozatot követően választottak olyan feladatot, amelyben az adott táborhelyszínen tapasztalt nehézségekre próbáltak lehetséges választ találni.