Kollázsváros - Alternatív térhasználat és művészeti mikrobeavatkozások a földrengés utáni Gibellina utópiájában

Egy város terei és épületei befolyásolják az adott hely identitását és meghatározó elemei a kollektív emlékezetnek is. Egy-egy városléptékű katasztrófa után ezért nemcsak az épített környezet sérülhet, hanem ezzel egyidejűleg a közösség identitása is, eltűnhetnek a kollektív emlékezet szempontjából meghatározó városi elemek. Az 1968-as szicíliai földrengés során elpusztult, majd egy utópisztikus, művészetközpontú, posztmodern vízió koncepciója mentén felépült Gibellina Nuova példája ebből a szempontból kiemelkedő, hiszen a katasztrófa utáni városépítést nem a közösség szintjén megfogalmazott igények határozták meg, hanem egy felülről irányított koncepció, amely monumentális művészeti alkotásokat is eredményezett.

A fő kutatási kérdésem, hogy ebben az elsőre kulturálisan idegennek ható közegben hogyan keltek életre az alulról jövő, közösségi mikrobeavatkozások leggazdagabb formái, hogyan tudják ezek a kezdeményezések sűríteni, befogadhatóvá tenni a monumentális városi tereket és hogyan tud mindebben a művészet mint közvetítő közeg működni, új identitást adva ezáltal az adott helynek.

Az elemzésem személyes, helyszíni tapasztalatokon alapszik, két e célból szervezett szicíliai utazásom alkalmával 2025 nyarán a belice-völgyi földrengés során elpusztult Gibellina Vecchia helyett létrehozott Gibellina Nuova városát látogattam meg. Kiválasztottam öt, alulról jövő beavatkozásnak helyet adó példát a hozzájuk kapcsolódó alternatív térhasználat, illetve a művészeti eszközökkel való újraértelmezések jelentősége alapján. A kiválasztott tereket és épületeket rétegről rétegre elemzem, a nagyszabású építészeti beavatkozások szintjéről eljutva a közösségi megnyilvánulások legkisebb egységéig. Ez a módszer megmutatja, hogy a Gibellina Nuovában napjainkig zajló, időben eltérő folyamatok eredményei nem egymástól független rétegeket alkotnak, hanem folyamatos párbeszédben állnak egymással, gazdag városi kollázst hoznak létre.

A dolgozatom várhatóan rávilágít arra, hogy a közösségi mikrobeavatkozások, legyen szó magasművészeti értékű fotókiállításról, vagy három darab kőből álló lépcsőnek használt halomról, képesek feloldalni a terek monumentalitásából adódó statikusságot, alternatív, ideiglenes használati lehetőségekkel, új jelentésrétegekkel ruházzák fel a tereket. Gibellina épített környezete nem kőbe vésett örökség, hanem a tervezőasztalon kijelölt, monumentális terek és az ezekben létrejött alulról jövő, kreatív átértelmezések feszültségéből kialakult folyamatos párbeszéd helyszíne.

Az elemzés segít megérteni, hogyan járulhatnak hozzá az alulról jövő kezdeményezések a városi terek újraértelmezéséhez, hogyan válhat e beavatkozások által egy tér a közösségi emlékezet hordozójává, a társadalmi párbeszéd helyszínévé, az újrakezdés aktív eszközévé. A vizsgált helyszíneken keresztül olyan tanulságok fogalmazhatók meg, amelyek túlmutatnak az adott városon, és általános érvényűek lehetnek a top-down módon létrejött városi struktúrák humanizálásában valamint a művészeti beavatkozások etikai és közösségi kérdéseiben.