Hálózatok

„Én úgy vagyok, hogy már százezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen […]
A harcot, amelyet az őseink vívtak,
békévé oldja az emlékezés;
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
— József Attila: A Dunánál

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem történeti campusa több mint 120 éve biztosítja az oktatás és kutatás létesítményi alapjait. Létrejöttének előfeltétele a Lágymányosi-öböl feltöltése volt, amely városi beépítésre alkalmas „szigetet” teremtett, s ma a Duna-part egyik legmeghatározóbb intézményi együttese. Elemzéseim alapján a fő kihívás nem az épületállomány korszerűtlensége, hanem az identitás és funkcionális térhasználat: a hallgatók a tanórákon kívül kevésbé maradnak a történelmi campus területén, a köztes terek pedig alulhasználtak. A Budafoki út tervezett gyalogos- és zöldbarát átalakítása kivételes lehetőség arra, hogy a campus belső terei új értelmezést kapjanak. A külső és belső közterek összekapcsolásával a hallgatói közösségi élet nemcsak megmarad az utcán, hanem a kapukon belül is pezsgő, élő közeget teremt. Ez az építészeti gesztus erősítené a hallgatói közösségek kapcsolatait, a hallgató–egyetem, valamint a város és a campus viszonyát is.

Hallgatóként személyes célommá is válik a jelen feladat, mivel szeretném megadni a jövő hallgatóinak azt az élményt amivel én és elődeim is szívesen éltek volna. A várt eredmény egy élő, befogadó, identitáserős közegre tett javaslat, amely a BME arculatát és szellemiségét a campus Budafoki úti határán újítja meg.

A Műegyetem hordozza a múlt örökségét, a jelenben megadatott a lehetőségünk, hogy cselekedjünk, így idővel a jövő egyetemét is mi formáljuk.