TT2_2018/19_ősz

„Badacsony: egy hely rétegei”
Tanszéki terv 2.


a fotó Bacsó Péter 1967-es Nyár a hegyen című filmjének (1. rész, 2. rész) egy képkockája

A kurzus során Badacsony egy különleges pontjával foglalkozunk.
A hegy keleti oldalán, a mai panorámaút egyik állomásánál lévő Klastrom kút környezete sűrű hely. A tanúhegy kialakulásának története, mikroklímája és természetvédelmi jelentősége önmagában is kiemelkedő jelentőségű. A 13. században pálos szerzetesek kolostora állt itt, melynek romjairól ma már csak a terepalakulatok nehezen kivehető topográfiája tanúskodik. A természet által csaknem teljesen benőtt, ma is látható épületmaradványok pedig az 1949-ben létrehozott és 1954-ig fennálló kényszermunkatábor romjai, amelynek egykori foglyai a közeli bazaltkő-bányában dolgoztak.

Hogyan lehetne e hely sűrű rétegzettségét anélkül tenni félreérthetetlenül nyilvánvalóvá, hogy azzal a védett természeti tájat károsítanánk? Miképp lehetne e lassan a kollektív emlékezetünkben is elhalványuló történetek természeti és/vagy épített nyomait olvashatóvá alakítanunk?

A kurzus keretében kiscsoportos munka során kutatómunkát végzünk, ideiglenes installációt és/vagy kisléptékű beavatkozást tervezünk e helyen, annak környezetében.

Ősszel kétnapos, nem csupán a konkrét tervezési helyszínt, de a tágabb régiót is megismerő kirándulással indítunk!

FONTOS: A Tanszéki terv 2. és 3. tárgyak a Középülettervezési Tanszéken Badacsonnyal foglalkoznak, de más és más helyszínen és megközelítésben, ezért szeretettel várjuk e kurzusra – az azokat együttesen nálunk felvevő hallgatók mellett – a Tanszéki terv 3. tárgyat más tanszéken teljesítőket is!

2018. június

Szabó Levente DLA
egyetemi docens

plakát (pdf)