TT1_ 2018/19. tavasz

A TT1 tárgyat tavasszal a tanszéken folyó tervezési tárgyakkal összehangolva az „Építészet és természet” tematika köré szervezzük. Konkrét tervezési helyszínünk Kővágóörs lesz, ahol 2018 nyarával kezdődően Bán Márton és Pongor Soma szervezésében a falu központjának egy régóta üresen álló házában építészeti és művészeti alkotótábor, ideiglenes kiállítótér és nyitott műhely jött létre.

A tágabb környezet, a Káli-medence, a Kőtenger, a település szinte intakt szerkezete, az ecsérpusztai templomrom, az evangélikus és katolikus templomok egyedülálló viszonya, a romos állapotban lévő egykori zsinagóga megannyi rejtett és megfejtendő szépséget rejt. A félév során több, kis csoportban végzett feladat kapcsán az épített és természeti környezet viszonyának folytonos újra- és továbbrajzolásával, valamint kísérletező makettek készítésével foglalkozunk. Munkánk fókuszában a helyzetfelismerés és az arányos viselkedés megtalálása áll, a következetes és tudatos koncepcióalkotást, valamint ennek gondos kifejtését gyakoroljuk.
A közös gondolkodás eredményeit év végén ismét nyomtatott szubjektív atlaszban, valamint egy Kővágóörsön rendezett kiállításon mutatjuk be.

A félév témájáról, menetéről, a várható feladatokról rövid bevezető beszélgetést tartunk az alábbi időpontban:
2019. január 8. kedd 11:00
Középülettervezési Tanszék

a tárgy oktatói: Beke András, Kronavetter Péter, Szabó Péter
kép: Üdvözlet Kővágóörsről képeslap (Hungaricana, Zempléni Múzeum)