Műszaki kiskomplex, 2020/2021 ősz

Hirdetmény letölthető itt!

Epreskert

Műszaki, kiskomplex 2020

kép: Cristo Obrero templom, Uruguay, építész: Eladio Dieste

2020 őszén a Műszaki kiskomplex tárgy a Magyar Képzőművészeti Egyetem Epreskertjével foglalkozik. Az egykori budapesti selyemipar eperfa-ültetvényéről elnevezett kert 1872 óta a magyar képzőművészeti képzés fontos helyszíne. Az Epreskert hagyományosan egyszerre tanulmányi gyűjtemény, szabadtéri kiállítás, az alkotás intézményi kertje és tájképi díszkert, amelyben 150 év festő- és szobrászgenerációinak inspiráló lenyomata, a műteremházak épített öröksége és a vadregényes kert természeti értékei különleges atmoszférát teremtenek.

A kurzus elsősorban a műteremházakat körbevevő kerttel, annak elzártságával, történelmi rétegeivel, inspirálóan rendezetlen jelenlegi helyzetével foglalkozik. A félév során egyszerre vizsgáljuk a város és a kert, valamint a természet és művészet viszonyát. A kert felfedezése és feltérképezése után csoportos (2-3 fő) munkával kísérletet teszünk az elhanyagolt jelenlegi állapot rendezésére. Ezt követően pedig kis léptékű közösségi épületek, építmények helyét keressük (szabadtéri szobrászműhelyek és műterem, látogatható szobrászati anyag-raktár és archívum, új bejárati épület és kiállító pavilon, kávézó és közösségi tér). Az órák első része a TT2-es kurzussal közösen folyik, majd a második részben konstruktőri kérdésekkel foglalkozunk majd.

A Műszaki kiskomplex, a Tanszéki terv 2. és 3. kurzusok hallgatói munkáiból a félév zárásaként közös kiállítást rendezünk az Epreskertben.

Az érdeklődő hallgatók a jelentkezés szándékát előzetesen jelezzék Kemes Balázsnak (kemes.b@kozep.bme.hu) és Szabó Leventének (szabo.l@kozep.bme.hu) tájékoztatásul.

Felvételi és portfóliós jelentkezés nincsen, a tényleges jelentkezés a szakirányválasztás kari folyamatának lebonyolítása után, a NEPTUN-on keresztül történik majd.

Szeretettel várjuk a kurzus iránt érdeklődőket!

2020. május
Tárgyfelelős: Kemes Balázs DLA

A tárgy oktatói várhatóan: Kemes Balázs DLA, Dr. Harmathy Norbert, Medvey Boldizsár, Dr. Sipos András Árpád, Tőkés Balázs