Major György kiállítása Budatétényen

Március 10-én nyílik Major György, Ybl-díjas építész kiállítása a Klauzál Ház aulájában, amely a 2015-ös 15/30 című kiállítás frissített, kiegészített változata. A tárlaton az építészetet alkotó tevékenységként megélő ember lehetséges útjait láthatja a közönség.

teamajor 20

Major György, Ybl díjas építész 1997 óta a BME Középülettervezési tanszék főállású oktatója, jelenleg egyetemi docens, feleségével, Lévai Magdolnával alapított – 1997-től működő – TEAMAJOR építész iroda vezetője. Az elmúlt 20 évben nem csak a kerülethez köthető hallgatói tervek konzulenseként, de megépült munkái egy részével és a kerületi tervtanács tagjaként is kötődik Budafokhoz, Budatétényhez. A jelen anyag a 2015-ben Érden kiállított 15/30 című kiállítás frissített, kiegészített változata, amelyben egy az építészetet alkotó tevékenységnek megélő, ennek lehetséges útjait keresgélő ember mutatja fel korunk valósággal való vívódásait, illetve volt hallgatóinak köréből 20 életutat szeretne kiemelni és bemutatni.

  • a megnyitó időpontja: 2017. március 10. 17:30
  • a kiállítást megnyitja: Cságoly Ferenc Kossuth-, Ybl- és Steindl-díjas építész, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár
  • zenei közreműködő: Lévai Péter, a Kecskés Együttes tagja
  • helyszín: Bp., XXII. Budatétény Klauzál Ház

a kiállításon az irodánk elmúlt húsz éve munkái mellett az ez idő alatt a tanszéken nálam végzett hallgatók életútjának bemutatásából lesz válogatás;

a meginvitált hallgatók (végzés éve):
Akucs Levente (2003)
Albel Éva (2005)
Baranyai Balázs (2004)
Berecz Tamás (dla iskola 2006-tól)
Bors András (2000)

Ercsey Dominika (2008)
Fekete Zsuzsanna (2008)
Giap Thi Minh Trang (2009)
Hóbor  Eszter (2010)
Hoffman Tamás (2003)
Kedves Annamária (2008)
Lasztóczi Péter (1999)
Német Ákos (2009)
Szántay Zsófia (2010)
Szögi Tamás (2015)

Laumé András (2009)
Tóth Krisztina, Dr. (2006)
Török Áron (2005)
Török Bence (2008)
Ükös Tamás (2001)

(a kiemeltek az iroda munkáiban is részt vettek rövidebb-hosszabb ideig)