Kronavetter Péter lett az idei Szendrői-díjas építész

A díjat a Mesteriskola ciklusindító eseményén adták át a MÉSZ székházában. A XXVI. ciklus indulásáról és a képzés szellemiségéről Dévényi Tamás írt összefoglalót.

Laudáció: a 2020. évi Szendrői Jenő díj átadásának apropóján
“Kétszer kettő az négy.
Ha sosem mondod el – elfelejtik.
Ha túl sokszor mondod: nem hiszik el.”

Kemény István: Kétszerkettő

E Kemény István idézet mögé igyekszem rejtőzni, amikor a Mesteriskolával, a díjjal és a díjazottal kapcsolatban szólok pár szót.A Mesteriskola élő hagyomány, az egyetemi műhelyekhez képest inkább horizontális, mint vertikális platform, szellemi-szakmai-emberi kapcsolati háló, felbecsülhetetlen és előre nem látható kötődések valós és imaginárius közössége (önéletrajzi megjegyzés). Hol halványabban, hol erőteljesebben élhető át közösségében nap mint nap, hogy az építészet, az építész hivatása messze nem ér véget a tárgyi valóság létrehozásával, sőt, legfeljebb apropó, ürügy az a kultúra minél átfogóbb értelmű művelésére.
A Mesteriskola alapítójáról elnevezett Szendrői Jenő-díj mintha ezt a többletet, ezt a tágasságot értékelné, emelné szelíd reflektorfényébe. Azt, amikor a hivatását művelő emberi teljesítménye túlnő az amúgy elvártan magas színvonalú pusztán építészetin.
A díjat 2002-ben alapította a Magyar Építőművészek Szövetsége: „A kitüntetést az kaphatja, aki szellemével, alkotó magatartásával, a névadó erkölcsi és valóságos üzenetét törekvéseiben megtestesíti.” Mára már a névadón túl a díj rangját a díjazottak névsora is minősíti, magabiztosan mondhatjuk: rangja bebiztosítva, azt már csak őrizni, óvni kell.
Páll Anikó (2002), Álmosdi Árpád és Csendes Monika (2004), Klobusovszki Péter (2006), Herczegh László, Pintér Tamás és Csaba Kata (2008), Lévai Tamás (2010), Görbicz Máté, Kund Iván és Szabó Dávid (2012), Győrffy Zoltán (2014), Gaschler Gábor (2016), Fajcsák Dénes és Fábián Gábor (2018) után idén a díjat Kronavetter Péter építész kapja, a Mesteriskola mestereinek már-már zavarba ejtően egyhangú döntése alapján.
Kronavetter Péter 2009-ben diplomázott a BME Középülettervezési Tanszékén (mára: közös munkahelyünkön), diplomamunkája nem csak figyelmet, de két diplomadíjat is érdemelt. 2010-2012 között a Mesteriskola XXI. ciklusának hallgatójaként figyelemreméltó pályázati tervek mellett az aktuális, időről-időre felbukkanó reformtörekvések egyik szószólójaként ismerhettük meg. 2012-től három évre a BME Építőművészeti Doktori Iskolájának hallgatója, a felvételin a kutatási elképzeléseit firtató kérdésre elhangzott provokatív válaszára máig emlékszem, miszerint „engem elsősorban az oktatás érdekel.” Két éve a Középülettervezési Tanszék tanársegédje, immár adjunktusa – közelről látom immár, hogy Péter 8 éve finoman szólva sem a levegőbe beszélt. Hogy az itt jelenlévők mind, bizonyos értelemben és eltérő mértékben bár, de megszállottak vagyunk, az nem kérdés: a Mesteriskola kohéziója talán pont ez az elkötelezettség. Aki azonban látta Kronavetter Pétert tanítani, nagyobb vagy kisebb csoportokban, hallotta szelíden inspiráló reakcióit, s látta tanítványainak finom szerkesztésű, magabiztos terveit, az tudja, esetében ez az odaszánás az építészet iránt egészen kivételes mértékű.
Az oktatásról beszéltem főleg, pedig ott vannak a munkák is. Életkorához illene már valami nagyobb, „komolyabb” (azt hiszem ez lenne a Kalmár Lászlóval, Zsuffa Zsolttal, Kund Ivánnal közösen jegyzett sportközpont a Corvinus Egyetem számára), de számos terv, kisebb lélegzetű, ám fontos megvalósult munka (így a törökbálinti családi ház már-már középület-attribútumokat felvonultató nagyvonalú kompozíciója) jelzi előre, mintegy szeizmográfként, hogy érdemes rá figyelnünk e téren a jövőben is. Amik eddig előttünk vannak, azok – a tanszéki építésziskola és a Zsuffa–Kalmár iroda erős hatásain túl – a díjazott határozott egyéni látásmódjáról is tanúskodó, egészen kimagasló és pontosan fogalmazó építészeti tervek, alkotások.
Egy korábbi díjátadón Golda János Janáky Istvánt idézte: Az építészet erkölcsét valamikor a stílus határozta meg. „A rejtőzködő építészet kénytelen elhagyni a stílust. Titkos törvénykezését így aztán nevezhetjük belső erkölcsi önszabályozásnak is…” Mintha ez a díj, az eddigi díjazottak és Péter építészeti tevékenysége, emberi tartása is erről a belső erkölcsi önszabályozásról szólna. Örülhetünk ennek, jó helyre került az idei Szendrői Jenő-díj.
Kétszer kettő az négy.

Budapest, 2020. szeptember 18.
Szabó Levente (ÉME Mesteriskola XVIII. ciklus)