Diplomatervezés, tanszéki kiírások 2019 ősz

Diplomatervezés (osztatlan és MSc-képzések)

A Középülettervezési Tanszék a hatályos diplomaszabályzatnak megfelelően a 2019/2020-as tanév őszi félévében egy tanszéki és egy, a Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékkel közös diplomakiírást hirdet meg az érdeklődő hallgatók számára:

1. A pécsi Balokány területe

A Zsolnay Kulturális Negyed, a Kodály Központ, a Tudásközpont, fejlesztésével méltán terelődik a figyelem az általuk közre zárt, fejlesztésből kimaradt területre. A Balokány Pécs belterületének egyetlen természetes tava, három forrás táplálja, ezért sosem fagy be. Az egykor itt működő, jelenleg lepusztult fürdőépület a környezetével együtt jelentős megújításra szorul. A diplomatervezés keretében a kézenfekvő fürdő- vagy strandfejlesztési funkciókon kívül elképzelhetők egyéb, kulturális jellegű programjavaslatok is. A helyszínre a tanszék közös kirándulást szervez 2019 szeptemberében, a Tanszéki terv 3. tárgy hallgatóival közösen. E tanulmányút miatt azon diplmázóink, akik e feladatot választanák, jelezzék azt Klobusovszki Péter DLA egyetemi docensnél a klobusovszki.p@kozep.bme.hu címen.

A Középülettervezési Tanszéken e témához bármely konzulens választható.

A digitális plakát itt érhető el.

2. Tihanyi Szabadtéri Színpad

A Balaton-part a XX. század elején-közepén speciális helyzetéből fakadóan az építészeti kísérletezés terepe volt. Tihanyban, a móló felől két jel-szerű épület emlékeztet erre az időszakra: a révállomás és a posta. A félsziget másik oldalán, a Belső-tó mellett található a Tihanyi Szabadtéri Színpad, mely a nyári időszakban, nem utolsó sorban a különleges természeti környezet miatt, népszerű esti programokat kínál. A tervezési feladat ennek a Szabadtéri Színpad újragondolása, lehetőleg a jelenlegi helyén. A megfelelő térlefedés megtalálása egyszerre építészeti és formakeresési feladat: megfelelő alak esetén a tartó képes a terheket elsősorban húzó- vagy nyomóerőkkel egyensúlyozni – ez a tiszta erőjáték rendkívül hatékony, anyagtakarékos, ugyanakkor őszinte és építészeti karaktert adni képes szerkezetet eredményezhet. A témát specializációhoz kötött diplomaként, vagy kiemelt tartószerkezeti munkarésszel együtt javasoljuk feldolgozni. A cél egy, a konzulensekkel közösen meghatározott szerkezeti optimum (anyagfelhasználás, erőjáték stb.) elérése a folyamat során – miközben párhuzamosan építészetileg is karakteres, a helyhez méltó megoldás születik.

A Középülettervezési Tanszéken e témához bármely konzulens választható, a Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszéken Dr. Hegyi Dezső, Dr. Ther Tamás és Gáspár Orsolya.

A digitális plakát itt érhető el.

A szabályzatban foglalt határidők betartásával lehetőség van egyéni helyszínek és témák meghatározására is. Utóbbi esetben javasolt a választott konzulens mielőbbi megkeresése és az egyeztetés megkezdése!

A témák iránt érdeklődő hallgatók a major.gy@kozep.bme.hu címen, Major György DLA egyetemi docensnél érdeklődve kaphatnak az egyes témákhoz tartozó részletesebb anyagokat.

Bármely felmerülő kérdés esetén állnak rendelkezésre a választott konzulensek és a tárgyfelelős is! Azon hallgatók, akik komplex tervezési feladatukat nem a tanszéken teljesítették, jelentkezési szándékukat a választott konzulensnek és a tárgyfelelősnek emailen megküldött rövid portfolióval jelezzék!

2019. június

Szabó Levente DLA
egyetemi docens
tárgyfelelős